Szombaton meglátogatott minket anya egyik régi munkatársnője Juli. Nagyon aranyos volt, és hozott nekem sok-sok gyümölcsöt. Biztos ezért is gondoltam úgy, hogy nagyon jól elleszek vele így elsőre is, amin anyáék jól meg is lepődtek, mert azért ez nem jellemző rám. Szerintük:)
Juli délután már pattant is haza, de nem volt idő unatkozni, mert nem sokkal később már meg is jött Dadus. Sajnos hamar jött a fürdés satöbbi, de nagyon vártam a másnapot, amikor is a tervek szerint elmentünk volna a mackóparba Veresegyházára.
Aztán persze nem oda mentünk, mert elég sokáig aludtunk vasárnap, és olyan jól elvoltunk otthon is, hogy valami közelebbi célpontot kellett keresni. Így jutott anya eszébe a vadaspark Budakeszin. Hát persze, hogy oda mentünk.
Kezdtünk a simogatóban, ahol nagyon élveztem persze, hogy nagyon közel lehet menni a farm állatkáihoz:)
Aztán belekezdtünk a nagy etetésbe. Vittünk ugyanis magunkkal jó sok almát. Szerették az őzikék és a muflonok is nagyon.
Ezután jött a maci. Persze a kerítésen belül, de nagyon cuki volt. Almát viszont nem kapott.
De a legeslegeslegcukibb a szarvas volt. Ők kapta a legtöbb almát.
Szóval nagyon klassz volt, mindenkinek ajánlom, aki bírja a patásokat.
Utolsó kommentek