Vagyis Alexával, anya barátnőjével, aki meglátogatott minket a hétvégén:
Játszóóóóó
2010.09.30. 22:39 - josepapa
Huhuhú, majdnem teljesen készen van a játszó az udvaron, apa és papa már teljesen megépítette nekem, csak apróságok vannak hátra. A szerelésben és kalapácsolásban persze én is segítettem. Nélkülem nem is sikerülhetett volna.
Jó, persze azért már szerelés közben is próbálgattam. És mit mondjak a csúszda vízszintesen is jó móka.
És persze, hogy már építés közben is fel kellett másznom rá, hogy megnézzem milyen a kilátás. Még ágaskodtam is.
Íme az első csúszás.
A legnagyobb kedvencem viszont a kormány az emeleten. Hát most mondjátok meg, nem vagyok menő?
Szóval úgy örülök a cuccnak....
... hogy este alig bírom otthagyni:)
Porec '10 fotóalbum
2010.09.18. 15:30 - josepapa
Jó-jó tudom, hogy picit sokat kellett várni, de íme a nyaralás képekben.
1. Az utazás odafelé pöpecül ment. Összvissz háromszor kellett megállni. Ez itt már Rijeka/Fiume, közel vagyunk a célhoz és véletlenül rossz kocsiba szállok vissza:)
2. Már a szállodában, anyával az erkélyen nézzük az első este a tengerre bukó naplementét:
3. Itt pedig apával ugyanott: a szokásos sirálynézés reggel mikor indulnak pecázni, vagy este, mikor megjönnek.
4. A délelőtti program: játszó!
5. Délután pedig irány a strand. Menő a szerkóm mi?
6. Vízibolhák:
7. Kiderült, hogy szeretek homokozni is.
8. Meg az is, hogy pánk vagyok:)
9. A kukucskálót imádtam a főtéren.
10. Ez is a főtér. Zsánerkép anyával.
11. És a nagy meglepetés. Ott is imádtam hintázni:)
12. Meg persze a strandot is. Ujjé.
13. Hát csoda, hogy ezek után kicsit ki voltam fáradva esténként?
14. Ez meg ott Rovinj. Kicsit megsétáltattam apát.
15. Anyával meg persze ment az eszetlenkedés, feszt.
16. Nem vagyok elég kicsi egy uszógumihoz. Mi?
17. Hát nem édes? Ő Dzsordzsi, a poreci rajongóm.
19. Szóval nagyon jó volt, de nagyon fárasztó:) (A képen nem csicsikálok, csak szét vagyok csúszva kicsit...)
Sirálykergetés
2010.09.01. 14:31 - josepapa
Na tessék, így kergettem a Sirályokat a nyaralása alatt.
Húzza-tolja
2010.08.27. 15:32 - josepapa
Tegnap este megérkeztünk a nyaralásból, mi nagyon jó volt, majd teszek fel képeket. Az utazást is klasszul bírtam, ami nem is csoda, hiszen anyával elég jól elszórakoztattuk egymást:)
Hinta-bababa
2010.08.13. 21:43 - josepapa
A hintázás mostanában nagyon nagy kedvenc lett. Kis túlzással órákig bírok palintázni. Közben pedig szeretem körbevenni magam a babákkal. Nélkülük nem is az igazi...
Már két éve...
2010.08.10. 21:40 - josepapa
Vagyis tegnap volt pontosan két éve, hogy kiderült: úton vagyok. Volt ám nagy öröm, meg bőgés, ahogy kell:)
Tavaly, az egy éves évfordulón anya csinált rólam egy képet az ágyban fekve a bizonyítékkel, ami két csík volt, ugye. Na azt a képet akartam mindenárom lenyúlni, de apa nem akarta tegnap odaadni.
De korábban kell felébrednie az öregnek, ha velem próbálkozik. Persze, hogy végül megszereztem, és anya is odaadta azt a bizonyos tesztet is, ott van a kezeben az alsó képen.
Szóval 2008. augusztus 9. volt a nagy nap.
Emlékezzetek és örüljetek velem ti is:)
Már mindjárt nyaralunk
2010.08.09. 10:41 - josepapa
Bizony ám, megyünk Pocs-ba vagyis Porec-be. A hétvégén már vásároltunk ezt-azt, kaptam új bikinit például, amit a Decathlonba vettünk. Eléggé vicces volt, ahogy az áruházban közlekedtem...
A nagy vásárlásban úgy kifáradtunk, hogy délután nagyon jól esett a pihizés a függőágyban. Kutyaidő volt:)
Nagyon élveztem egyébként, hogy anya, apa, topi és a repülök is folyamatosan engem szórakoztattak. Kilehet így bírni, na.
Bubuíííí és locsoóóóó
2010.08.02. 13:16 - josepapa
Az nem vitás, hogy mostanában a legnagyobb kedvenc a buborékfujó vagyis a bubuííííí. Nem probléma, ha nem fúj senki buborékot, a lényeg, hogy nálam legyen a boboz (doboz) és a fují (fujóka). Na persze ha van buborék, az se baj...
Mostanában egyébként rákaptam arra is, hogy segítek apának locsolni, vagy mit csinálni. Tegnap este is nagyon komolyan álltam neki. Ugye?
És persze nagy műgoddal kell ám a kis fával is, hogy szépen odafolyjon a víz, ahova kell.
Profi vagyok na. Milyen szépen nő! Nem igaz?
Hát nem cuki?
Sopronban, juhéj
2010.07.17. 12:41 - josepapa
Na tegnap végre megérkeztünk. Sopron jó kis hely, mondhatom, szuper hinta is van:
Jó-jó kicsit fárasztó....
Évforduló az állatkertben
2010.06.20. 21:54 - josepapa
Amikor még kicsi voltam, apáék egyszer elvittek a veszprémi állatkertbe és nagyon jól éreztem magam. Éppen ezért gondoltam, hogy 6. házassági évfordulójuk alkalmából meglepem őket és most én viszem el, őket. Először is jól megsétáltattam anyát,
és apát is. A kis kenguru meg csak skubizott.
Aztán a nagy túrázásban eléggé megéheztem, így nyamiztam kicsit, miközben a tapírt is kifigyeltem eléggé.
Mivel van három új csimpánz is Veszprémben, így a majmoknál anya eléggé elidőzött. Nem mondom, a pici majom eléggé vicces volt, anya igazi majomkutatóként magyarázta, hogyan kurkásszák egymást, meg ilyenek.
Apa kedvence meg Pablo, az orrszarvú volt. Vagy Luca a kifliorrú? Ki tudja?
Ajaj megsérültem
2010.06.15. 21:11 - josepapa
Az a helyzet, hogy elszenvedtem az első komolyabb sérülésemet. Nem kell izgulni, hálistennek nincs baj, de eléggé ijesztő volt, nagyon megijedtem én is és anyéák is. Szóval az történt, hogy szokás szerint felálltam a kádban, de sajnos ezúttal elcsúsztam, apa meg picit messze volt és nem tudott elkapni, úgyhogy beütöttem az okos fejem a kádba, picit vérzett is, és lett egy monoklim. Igazi boxoló sérülés. Nagyon megijedtünk, de szerencsére nem lett komoly baj, de "jól" nézek ki.
Ma egyébként eljött Domi meglátogatni, pedig tegnap ő is megsérült, csak ő nem a fürdőkádban esett, hanem a teraszról le a lépcsőn. Szegény eléggé beütötte a fejét, de mára már kutya baja volt neki is, így simán tudtunk csőrözni.
Itt pedig már miután elmentek a vendégek és jól behamiztam a kásámat, a jól megérdemelt kiflimet majszolom. Imádom és koncentrálok erősen.
Jár a baba
2010.06.14. 15:09 - josepapa
Múlt héten csütörtökön megtettem az első lépéseket egyedül. Természetesen anyához tipegtem oda. Azóta is imádok mászkálni, ha csak tehetem valakinek megfogom a kezét és járatom magam. Hiába na, egyedül (még) nem megy:)
Skanzeni lány
2010.06.03. 21:00 - josepapa
Jó jó, tényleg elég régen nem jeletkeztem, de akkor most igyekszem pótolni. Nem az elmúlt hét végén, hanem az előtt elnyomultunk apáékkal Szentendrére a skanzenbe megnézni a pünkösdi sokaságot. Hát mit mondjak, tényleg elég sokan voltak, de nagyon élveztem a helyzetet, bár rögtön a bejárat után muszáj volt ennem, mert kicsit sokáig kellet sorban állni, és hát megéhezik az ember, ugye.
Egyébként mikor odaértünk úgy nézett ki, hogy nagyon nagy zuhé lesz, de aztán kiderült, hogy inkább kiderült az ég. Anya örült ennek.
Meg annak is örült, hogy milyen klassz szélmalmot találtunk tök véletlenül. Egyszer csak ott volt. Hát ilyet.
Cuki az anya mi, hogy mindennek örül. Vajon ennek is?
Na mindegy ezt én nem tudom. De az biztos, hogy a paci boldog volt, hogy adtam neki füvet. Kábé háromszázszor:)
Apa is boldog volt, mert hát a kedvencével lehetett. Aki itt persze lehetnék én is, de ahogy a képen is látható, egy szép darab kültöskalácsba volt beleesve az öreg. Hát nem mondom, tényleg nyami volt.
Szóval mindenki nagyon boldog volt, persze én is. Igazán kafa kis sokadalomban voltunk, remélem megyünk máskor is. És nem csak akkor, mikor már ilyen nagy leszek...
Na, itt vagyok!
2010.05.19. 21:49 - josepapa
Igen-igen, elég régen nem jelentkeztem, de elég sok dolgom volt mostanában, és apa is eléggé lefoglalta a gépet, úgyhogy nem fértem hozzá. Na szóval a hétvégén voltunk apa kollégájának, Andrásnak az eskövőjén Balatonlellén. Nagyon jó volt minden, kivéve az időjárást, mert az valami hihetetlen volt. Én még ilyen vihart nem láttam:) Vasárnap reggelre kidőlt fák és még mindig szakadó eső és hihetetelen erős szél jelezte, hogy ez a május kicsit más, mint a többi. Jó félelmetes volt mit mondjak, de a legroszabb az, hogy sajnos megfáztam, vagyis begyulladt a torkom. Most már jobban vagyok, nem kell izgulni, és a kis videó végén meg is lehet hallgatni, hogy milyen vicces, amikor be van rekedve egy egy éves gyerek. Táncolok is, meg tologatom a vonatomat. Érdemes megnézni, tényleg...
Úgy imádlak ANYA!
2010.05.02. 21:14 - josepapa
Ezt a szép kis virágot adom, oké?
Hapci.
Na már itt is van a másik gyerek...
Jóvanna, hadd örüljön ő is egy picit, de azt tudod ugye, hogy én szertelek a világon a legeslegeslegeslegjobban?
Az első szülinapi zsúrom
2010.04.26. 21:57 - josepapa
Miután anyáékkal hármasban ünnepeltünk 14-én, a nagy családi banzájt a következő szombatra, 17-dikére hirdettem meg. Sajnos Adri azon a hétvégén dolgozott, így az ajándékok özöne már csütörtökön indult. Kaptam tőlük egy szupi akváriumot (játék) és egy hipi telefont (az is játék:).
Szombat reggel aztán beidult a gépezet: soproni mamáéktól egy elég bonyolult sátor rendszert kaptam, ami egy iglo és egy indián sátorból áll, amit egy csőszerű alagút köt össze. Hát mit mondjak iszonyatosan izgatott voltam, miközben raktuk össze a sátrakat. Akár csak a mama...
Dél körül aztán megjött a család martoni része is: papa, mama, gyerekek.
Kaptam sok-sok mindent, de a fő ajándék a forgó tojás. Ó ha ezt Nanu- Nanu láthatná. (bárcsak tudnám ki az a Nanu-Nanu.)
Miután mindent megkaptam, kezdődött a zsúr kerti-party része, mivel nagyon szép idő volt. Fini ebédet kaptak a felnőttek, aztán pedig jöttek a torták.
Amikbe persze igyekeztem bele is tapicskolni.
A torták iagzán nagyon finomak voltak, jól belakmározott mindenki, majd aludni mentem, és a család is ejtőzött a kellemes áprilisi nyárban. Mikor felkeltem, eléggé bájos voltam anya ölében. Legalább is azt mondták:)
Nagyon jó kis zsúr volt, ébredés után még másztam egyet-kettőt a fűben, és mindenki engem csodált. Hálám jeléül, pedig úgy intéztem, hogy ezúttal a szülinapos is adott virágot a köszöntőknek...
Boldog névnapot papa és Qci!
2010.04.25. 07:53 - josepapa
Szeretteim, boldog névnapot mindkettőtöknek.
Uh, majdnem el is felejtettem...
Utolsó kommentek