Még mindig nem tudni, hogy mi volt a bajom pontosan, persze a lényeg az, hogy már jól vagyok. Szóval két hete vasánap délutánra olyan bágyadt lettem, hogy anyáék átvittek az ügyeletre, mivel Kinga néni éppen beteg volt és nem tudott megnézni. Az ügyeleten a doktornéni megvizsgált és megállapította, hogy a kiszáradás miatt vagyok ilyen bágyadt, úgyhogy kórházba kell mennünk. A kórházban is megvizsgált egy doktornéni, aki azt is elmondta, hogy mivel infúziót kell kapnom, így bent kell maradnom. Jól megijedtünk, meg nagyon rossz is volt, hiszen anya nem maradhatott ott velem a fertőző osztályon, így apával mentünk a szobába és ezután rögtön meg is kaptam az első két adag csipp-csöppöt. Elég rossz bőrben voltam, és nagyon ki is voltam fáradva...
A kórház az nagyon siralmas egy hely: lepattant, tele van fehérköpenyessel, akiktől már másnap kivert a hideg veríték, akárhányszor bejöttek a szobába, pedig volt, hogy csak takarítani jöttek:) Szóval a környezet az lelombozó volt, de a legjobban anya hiányzott nyilván. Hétfőn kaptam egy újabb csipp-csöppöt, így délutánra már elég jól voltam ahhoz, hogy játszak. Még az a fura kesztyű sem zavart igazán.
Délután pedig már jöttek a látogatók, szép sorban mindenki, nagyon jól esett. Az persze a legjobban, hogy apáék kitalálták, hogy találkozhatok mégis anyával: mivel ő nem jöhetett be, hát én mentem ki hozzá. Naponta többször is, aztán a kocsiban volt a randi:) Szóval szerencsére sokáig voltak vendégeink, aztán tánci apával és már aludtam is.
Apa titkon azt remélte, hogy kedden már haza is mehetünk, de a reggeli viziten a doktornéni azt mondta, hogy még kapjak egy csipp-csöppöt, mert bár láthatóan sokkal jobban vagyok, de át kell esnem valami holtponton, vagy min. Kedden reggel egyébként apa szerint azzal keltem, hogy "megyünk haza anyához!"
Szóval kedden jöttek megint a látogatók, még Sopimama és Dadus is eljött, akik aztán segítettek apának megfürdetni engem, mert ez komoly kihívás volt az öregnek, ami azok között a körülmények között egyáltalán nem volt csoda. Este egy fokkal nehezebb dolga volt apának, de pici tánci és aludtam is. Éjjel jó párszor "anyáztam", de nem keltem fel, meg nem is sírtam, csak hiányzott az öreglány, na.
Szerda reggel már kifejezetten virgonc voltam, apa adott banánt, úgyhogy már a lábamon is sétáltam a szobában elég sokat. Reggel persze anyával keltem, nagyjából tízpercenként emlegettem. Ez aztán ötpercesre, majd kétpercesre sűrűsödött, miután a vizitnél a doktornéni mondta, hogy mehetünk haza, ennyi volt. Hát mit mondjak, madarat lehetett volna fogatni apával, úgy örült. Kicsit megviselte ez a három nap, asszem.
Szóval hosszú óráknak tűnt mire anya és a papa odaértek értünk, pedig egyből jöttek, mikor apa telefonált. Én meg közben már vizsgáltam Böbe babát az anyától kapott orvosos táskával, ami azóta is elég jó kis játéknak bizonyul.
A hazaérkezés persze nagyon-nagyon jó volt. Mire megjöttünk a mamáék az egész lakást nagyfertőtlenítéses takarításnak vetették alá, hiszen akkor még nem volt meg az eredmény, és a doktornénik azt mondták apáéknak, hogy minden bizonnyal Rota vírus fertőzésem volt. (Azóta kiderült, hogy az biztos nem).
Itthon persze egyre jobban és jobban lettem, 2-3 nap múlva már a normál sebességgel pörögtem.
Apa és anya már éppen kezdett megnyugodni, hogy vége, minden visszatér végre a normál kerékvágásba, amikor szerda este hirtelen nagyon felszökött a lázam. Másnap elmentünk Kinga nénihez, majd pénteken is, mert addigra már elég bágyadt is lettem, és anya eléggé megijedt, hogy megint kiszáradás. Szerencsére nem, de a szombat még szinte teljes egészében kézben telt, aztán vasárnapra már láthatóan jobban lettem, akkor készült az előző poszt filmje. Mára meg minden oké, de apa és anya még nem mert megnyugodni asszem. Elegük volt az aggódásból. És nekem is, hogy nem voltam jól.
Utolsó kommentek