Reggelre megjött az ajándékok első fele, mondhatom eléggé örültem.
A rénszarvast persze nem láttam, de aztén végül a mikulással találkoztam. Még jó hogy, direkt hozzám jött, és hozott még egy csomó ajándékot.
Egyébként én is jól megleptem a mikulást, mert felvettem a jó kis mikulás-sapkámat, amit Adától kaptam. Volt ám nagy nevetés, és marha jól néztünk ki, asszem.
Természetesen a virgácsos bádimban voltam, és anyáék próbáltak rólam képeket csinálni, de amíg a mikulás ott volt, addig eléggé mozogtam, úgyhogy nem ment a képcsinálás. Délután viszont a székemben modellt ültem, tessék:
Hát így telt a mai nap, holnapra elvileg apa megcsinálja a videót is, úgyhogy lehet majd nézegetni a mozgóképet. Szuper kis nap volt, ráadásul mérlegelés is. Anyáék kicsit meglepődtek, hogy már 8,14-et mutatott a mérleg, de hát a héten végre kaptam enni:)
Utolsó kommentek