Még jó hogy, mondhatnám nyugodt szívvel, hiszem most én vagyok a világ közepe. Legalább is anya és apa folyton ezt nyomja nekem, én meg nyilvánvalóan el is hiszem. Na mindegy a lényeg, hogy a napokban megint voltak nálunk jópáran vendégségben. Még pénteken látogatott meg mindet Baranka és Keve Máté. Anyáék anniyra belemelegedtek a dumcsizásba, hogy Kevéről ezúttal nem készült kép, csak rólam meg Barankáról. Hát érjétek be ezzel.
Ma pedig Ildiék látogattak meg minket, egyenesen Ámerikából. Nagyon jó fejek voltak, mivel elég korán reggel jöttek, hoztak Apáéknak, és maguknak reggelit. Én persze a szokásosat kaptam anyától, de hát mit van mit tenni. Szóval már reggel nagy volt a vidámság.
Délután egyébként anya odaadta végre azt a puhacsőrű poharat, amit már tegnapelőtt megvett nekem. Nagyon jól elvoltam vele, majd film is lesz róla, csak apa még tököl vele. Apropó apa: BOLDOG SZÜLINAPOT kisapám!
Utolsó kommentek